Az öreg továbbra is kérdő tekintettel tekintett a kis csapat tagjaira. Mikor hosszú másodpercek után sem mozdult meg senki, az öreg megelégelte a dolgot.

- Na jó, ha ti nem töritek meg a csendet, akkor majd én. - kezdte mosolyogva. - Biztosan ti vagytok azok a szerencsések, vagy szerencsétlenek, döntsétek el magatok, akiket ide küldtek, hogy felderítsék a labirintus titkát. Igazam van? Persze nem kell válaszolni, úgyis tudom, hogy így van. Gyertek velem, pár dolgot el kell mesélnem. - ezzel elindult abba az irányba, amelyből a csapat érkezett.

Az öreg után, lassan elindultak a többiek is. Az őr pedig néhány perc várakozás után visszament arra, amerről jött. Miután az utolsó robot is elindult a labirintusban, a kristály újra felfénylett, majd egy pillanat alatt átalakult egy gömbbé, amely elindult a csapat után, bezárva a sort.

- Nem igen van látogatóm. - kezdte az öreg. Sajnos már nagyon rég óta nem láttam embereket, ezért is örülök annyira nektek.

- De ha nem látott eddig embereket, akkor az őrök micsodák? Talán földönkívüliek? - kérdezte az egyik túl kíváncsi újonc.

- Szóval mégiscsak tudtok beszélni. Helyes, helyes. Földönkívüliek? Hát én eddig azt hittem, azok ti vagytok. - mosolygott az öreg. - De térjünk a lényegre. Gondolkodtatok már azon, miért éltek olyan békességben? Miért olyan tökéletes a kis világotok? Hát persze, hogy nem. Hiszen nektek mindez teljesen egyértelmű. Pedig nem egyszerű a béke és az életszínvonal fenntartása. A Földön ez még mindig nem igazán működik egységesen. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy ideje a földlakóknak szétszóródniuk a galaxisban, hogy legyen elég hely mindenkinek. A hely meg is lett, de mi reménykedtünk abban is, hogy a hellyel együtt megszűnik az ellenségeskedés. Hosszú évek munkájába került, hogy ettől a tévhittől megszabaduljunk és a problémákat kezelni tudjuk. Azóta a világokon nagyobbrészt béke van. De akkor mi a baj, kérdezhetnétek? Nos, maradt még néhány elkorcsosult berögződés az emberiségben. Így például a hit. Sajnos még mindig megrögzötten hiszünk egy felettünk álló hatalomban, amely az életet teremtette és minket mindannyiunkat irányít és felügyel. Ezt az eszmét akarjuk megsemmisíteni oly sok év után. Ennek a városnak az elpusztításával is pont azt a célt támogatjuk. Arra senki nem számított, hogy mit találunk majd... - az öreg hangja hirtelen elakadt.

- Mit találtak, amit nem adtak a Bolygóközi Hivatal tudomására. - vonta felelősségre a kiképző az öreget.

- Mit? Hát bölcsességet fiam. Mi mást rejtenének ezek a labirintusok.

- És a kristály? - kérdezte a kíváncsi újonc.

- Ó az csak egy vénember olcsó játékszere. De most azt hiszem ideje mennetek, mielőtt valaki felfedezné a jelenléteteket. Valaki, aki nem kifejezetten örülne neki. - mondta az öreg, majd sarkon fordult és elindult visszafele. Mikor a csapat tagjai körülnéztek, hirtelen a szállítóhajó előtt találták magukat, sajnos a gép egyáltalán nem volt álcázva, így az öregnek igaza lehetett, hogy sietniük kell. Mikor a kiképző visszanézett az öreg nem volt sehol. Elnyelte az éjszaka. Beterelte a csapatot a hajóba, majd maga is felszállt. Még utoljára hátratekintett, és mielőtt bezárta volna maga mögött a rámpát, a szeme sarkából észrevett egy kékes villanást.

---------------------------------------------------------------------------------

"Azt hiszem új emlékeket kellene beépítenünk nekik. Ez nagyon közel volt. Miért kellett egyáltalán beengednünk őket ide?" Az öreg a kristály-gömb társaságában sétált vissza a terem felé. "Meg akartad ismerni őket? De hát már figyeled őket egy ideje." - a gömb haloványan felfénylett, majd szinte teljesen kialudt, sötétségbe borítva a folyosót. "Utálom, ha ezt csinálod. Ha nem mondhatod el, akkor csak egyszerűen ne válaszolj, ennyi."