Lassan három napja lehettek ebben a kabinban vagy lakásban vagy akármiben. Apa nem örült különösebben, ki akart jutni, információkat akart szerezni. Szerette volna pontosan tudni hol vannak pontosan, mi történik a Sagittariuson, mi van a munkahelyével és tudják-e mi van vele. Nagyon nem szerette volna, ha kirúgják igazolatlan távollét miatt. De azt is tudta, hogy ha most visszamenne veszélybe sodorná a saját és a családja életét. Ezért vívódott magával, miközben fel s alá járkálva járta a kilométereket.

Anya le volt foglalva húgival én pedig az időm nagy részében Mormotával játszottam. Egyszer-egyszer kiengedtek a blokkunkból. Az egyik ilyen alkalommal Mormota messze szaladt, amint kinyílt az ajtó. Nagyon meglepődtem, hiszen eddig mindig a közelemben maradt mikor kimentünk a kabinból. Nem tudtam mi lelhette, ezért gyorsan utána szaladtam. A robot vöröslő szemeivel utánam eredt. A folyosó enyhén balra kanyarodott, majd hirtelen jobbra és megint balra. A második kanyarban vesztettem el Mormota nyomát. Egy pillanatra megálltam és hallgatóztam, mikor a robot felbukkant mögöttem azonnal utasítottam, hogy keresse meg Mormotát. A robot mintha meglepődött volna - bár ezt a vonásain nem igazán lehetett észrevenni, hiszen egy robotnak nem is vannak arcvonásai. Különben félelmetesen emberi lenne. Valahova a hátam mögé mutatott, ahol egy alacsony zöldes bőrű lény a kezében tartotta Mormotát. Szegényt a lábainál fogva tartotta maga elé. A lény pikkelyes kezei aprócska karmokban végződtek. Lassan felemelte Mormotát és a szájához emelte a fejét. Hangos nyüszítés hallatszott, és Mormota ficánkolni és rángatózni kezdett. Megpróbáltam kitépni a kezéből, de a robot gyorsabb volt. Egy pillanat alatt kiszabadította és a kezembe nyomta.

Az alacsony lény tekintete leginkább az otthonukban látott idegen tekintetére emlékeztetett. Annyira megijedtem, hogy egészen a falhoz lapultam. Kotorásztam a zsebemben valamilyen fegyver után, de nem találtam semmit. A magas idegen megmondta, hogy nem kellene elkószálnom, mert nem tudja garantálni a biztonságomat, de ki gondolná, hogy pont egy másik "gyerekkel" gyűlik meg a bajom.

Az idegen torkát furcsa sziszegés hagyta el és éles fogai sárgásan villantak elő hatalmas állkapcsából. Tett egy lépést felénk, de aztán a robot kinyújtott - megállást parancsoló - keze előtt megállt. A robotra nézett, majd rám, végül Mormotára. Lassan becsukta a száját és nyelt egyet. Óvatosan, lassan formálva a szavakat beszélni kezdett és közben Mormotára mutatott. Sajnos nem értettem mit mond, de nem tűnt túl biztatónak.

- Azt kérdezi, hogy megeszed-e azt még. - szólalt meg az apró lény mögött a már jól ismert magas idegen.

- Nem. Mormota nem ennivaló. - válaszoltam neki meghökkenve. Ő látszólag tolmácsolta szavaimat a kis lénynek. Aki erre félre fordított fejjel nézegetett engem. Majd ismét megszólalt azon a sziszegő érces nyelvén.

- Most azt kérdezi, hogy játék-e az élőlény.

- Inkább játszótárs.

- Igyekszem elmagyarázni neki. - mondta ismét a magas idegen és elmagyarázta ugyanazon a sziszegős nyelven mi is az a játszótárs. Legalábbis remélem hogy így tett. Mikor befejezte az aprócska lény kitárt kezekkel meghajolt előttem, majd mikor újra felegyenesedett tágra nyílt szemekkel bámult. - Bocsánatodat kéri. Ha megbocsátasz csak nyújtsd felé a jobb kezedet. - mondta a tolmács. Óvatosan a bal kezembe fogtam Mormotát és az apró idegen felé nyújtottam jobb kezem, mintha kezet akarnék fogni. - Tenyérrel felfelé, mintha felajánlanál neki valamit. - tette hozzá, mire megfordítottam a kezem és a kis idegen óvatosan rátette a bal kezét. Így álltunk vagy fél percig, mire a révedező és ijesztő tekintet elvesztette érdeklődését az arcomban és sarkon fordult. Még egy darabig álltam ott értetlenül.

- Sétáljunk egyet. - ajánlkozott az iménti tolmács. - Azt hiszem jobb lenne, ha Mormota nem jönne velünk, az iméntinél még kellemetlenebb helyzetbe is kerülhetnénk. A robotod visszaviszi a szállásotokra, mi pedig addig nyugodtan sétálhatunk. - Így is lett, a robot óvatosan magához vette Mormotát és ahogy tanítottam neki, míg fél kézzel tartotta a másik kezével a feje búbját vakargatta. Nemsokára eltűntek az egyik kanyarban és reménykedtem benne, hogy mindketten visszaérnek a kabinba.

- Tudod itt nem csak a mi fajunk él, hanem még megannyi másik is. Eddig nem láttam értelmét elmondani ezt neked, de minthogy most már magad is láttál másokat, ezért teljesen felesleges visszatartanom előled az információt.

- Milyen fajt láttam az imént. Az ő fajtája az amelyikről beszéltél. Akik talán titeket is teremtettek?

- Nem. Az ő fajtája majdnem rokon a tieddel, de sokkal közelebb áll az alakváltókhoz, amint azt a szemén is láthattad. Fejlettségük hasonló szinten van a tiétekkel, de sajnos egy katasztrófa során majdnem kipusztult az egész. Jelenleg akit láttál, ő az egyetlen gyermek. Igyekszünk klónozással és a genetikai kód manipulálásával új egyedeket létrehozni, de ez időbe telik.

- Miért lenne az ő fajtája rokon az enyémmel? - nem igazán tetszett ez a kijelentése.

- Csak majdnem. Fajtájának első otthona a Föld volt, ahonnan aztán egy kataklizma során ki kellett menteni őket. Természetesen, mikor újabb faj manipulálásába kezdtek el kellett tüntetni az előzőleg ott élt értelmes lények minden emlékét.

- Az nem lehet. Biztosan tudnánk róla, ha éltek volna más értelmes lények is a bolygónkon.

- Tudtok a fajtáról de nem tudtok az akkori társadalomról. Az ő legközelebbi őseik a dinoszauruszoktól származnak. Azt hiszem ez a legegyszerűbb magyarázat. De nem is ezt akartam elmondani neked. Sokkal fontosabb mi történt az ő fajának eltűnése és a ti fajotok megjelenése között.

- Evolúció? - természetesen erről a témáról már rég beszámoltak a tudósaink és már alig maradtak nyitott kérdések.

- Szabályozott evolúció. Emlékszel az első földi civilizációra?

- A sumér-elámi civilizáció volt.

- És melyik volt előtte?

- Előtte nem volt számottevő városiasodott civilizáció.

- Miért?

- Mert nem voltak annyian az emberek egy kis helyen hogy városokat alapítsanak. Ahhoz földművelés kellett volna és egységes kultúra.

- És miért alakult ki mindez ilyen gyorsan? Honnan volt gabonájuk, amit termesszenek, honnan tudták hogyan építsenek csatornákat? Honnan tudták milyen és hogyan működik egy város?

- Megtanulták sok sok áldozat árán. De miért fontos ez?

- A Földön az első civilizáció előtt nem nem volt gabonaféle amit háziasíthattak volna. Nem tudták hogyan működik egy város, ötletként sem merült fel az írás. De még a társadalmi eloszlás és berendezkedés szabályai sem léteztek. Mindezt és még megannyi mást az isteneitektől kaptatok.

- De hát nem is léteznek istenek.

- Nem, ezt így nem mondanám. Hiszen magasabb rendű fajok és felemelkedett szellemek léteznek. Akiktől kaptátok mindezt olyanok voltak mint a mi fajunk. Ráadásul az ember is egy biológiai kísérlet eredménye. Ezen gondolkodj el kérlek. Ugyanazt tette valaki egyszer a majommal amit most az ember tesz a Klatirin völgyeiben élő mordonokkal. Genetikai manipulálás által vetik rabszolgasorba a lényeket.

- Az nem lehet. A Klatirinen nem találtak értelmes életet és amúgy sem alkalmas az emberi életre, mert szennyezett a légköre.

- Vagy csak nem akarják, hogy tudjatok róla.

- Miért beszélsz nekem most ezekről? - kezdett nagyon feszélyezni a téma és nagyon szerettem volna abbahagyni a beszélgetést.

- Szeretném, hogy gondolkodj rajta, amint már mondtam. Szeretném, ha az emberiség elfelejtené a diktatórikus demokráciát és az emberek objektívan és felvilágosodottan tekintenének a világra, nem pedig részinformációkra támaszkodva hoznának rossz döntéseket a tömegek. Ahogy ti szoktátok mondani, a fajom a szívén viseli a fajod sorsát.