"Újoncok. Már megint. Minden évben újoncokat kapok. Lelkes újoncokat, akik azt hiszik minden amit itt teszünk csupán játék és mese. Fogalmuk sincs róla, milyen a mai politikai helyzet, nem tudják mi van készülőben a világban. És ki az akinek mindezt meg kell nekik tanítania? Én. A fenébe is, miért nem jelentkeztem századosnak? Mindegy. Ez van." - a kiképző lehúzta a maradék vodkát, s ezzel kiürítve a három decis poharat, visszatette az asztalra. Az "asztal" telis-tele volt pohárlenyomatokkal, üvegfelülete csak néhány tenyérnyi sértetlen felületen tükrözte vissza a ráncos arcot. Amint a pohár ismét az üvegre került az asztal felfénylett és az ezernyi megnyitott oldal fényesen világította be az apró szobát. A hat újonc aktája egymás mellett sorakozott a képernyőn. A kiképző vetett egy utolsó pillantást a "gyerekekre" majd egy mozdulattal deaktiválta a kijelzőt, ezzel újra sötétbe borítva a szobát.

- Üdvözlöm önöket uraim szerény kis táborunkban! Mától ezek a falak jelentik az otthont, ezekben az ágyakban fognak aludni és ezt a szobát fogják rendben tartani. - kezdte mosolyogva a kiképző.

- Elnézést uram, azt hiszem rosszul értettem. Nekünk kell takarítani? De miért tartjuk a robotokat?

- Nos fiam, a morálnak kifejezetten jót tesz egy kis kézimunka. A robotok itt nem azért vannak, hogy takarítsanak.

- Hát miért vannak itt?

- Jó a kérdés. - válaszolt ezúttal széles mosollyal a kiképző. - A2-es kérlek mutasd meg az újoncunknak mit kap az aki túl sokat kérdez. - Az A2-es névre hallgató robot kilépett a falba vájt boltívéből és az újonchoz sétált. Megállt előtte, majd jobb kezével hatalmas pofont kevert le neki. Az újonc térdre esett, de a robot felsegítette és talpra állította. A fiú orrából dőlt a vér, eláztatva a padlót és a ruháját.

- Két dolgot érdemes tudnotok. Az egyik, hogy ezek a robotok nem rendelkeznek embervédelmi törvényekkel, csak nekem, más tiszteknek és annak engedelmeskednek, akit én erre felhatalmazok a robotok jelenlétében. Természetesen ez azt jelenti, hogy gondolkodás nélkül eltüntetnek bárkit az élők sorából, ha én azt parancsolom nekik. A másik, - ezzel elővett egy tenyérnyi UV-lámpa kinézetű eszközt a zsebéből és az újonc arcához tartotta - hogy amíg betartjátok a szabályokat sérüléseitek nem lesznek maradandóak. - A lámpást néhányszor elhúzta az újonc arca előtt, erre elállt a vérzés és a fájdalom is láthatóan csökkent. - Most pedig fél óra áll rendelkezésetekre, hogy rendet rakjatok. Utána a kiképzőpályán találkozunk. Aki nem ér oda, az a robotoknak felel. Mostantól árnyékként követnek benneteket. Ők a személyes komputereitek, kapcsolatotok a külvilággal, és az én helyetteseim amikor nem vagyok itt.

A fél órában a fiúk fejében a legkülönfélébb menekülési lehetőségek fogalmazódtak meg. Igyekeztek suttogva megbeszélni egymással, de egy idő után inkább megtartották maguknak. A robotok vörösen fénylő mindig aktív szemei eléggé elrémisztettek mindenkit attól, hogy hangosan beszélgessenek bármiről. A fél óra elteltével mindenki a kiképzőtéren volt.

- Csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy a szökési módszereitek nem kifejezetten kreatívak. Hallottam már ezeknél sokkal jobbakat is. De gyorsan pörög az eszetek, a többieknek eddig tovább tartott, hogy rájöjjenek, a robotok mindent közvetítenek nekem. Azt hiszem a fizikai állapototokon nem sokat tudunk javítani. Szerencsére ezt megoldják a kis nanorobotjaitok. Én viszont mégis elvárom, hogy minden nap mozogjatok. Ezentúl reggel ötkor keltek, összekaparjátok magatokat majd öt tizenötkor a pályán gyülekeztek. Mindannyian egyszerre legyetek itt és egyszerre kezdjétek a tíz kilométer futást, ha nem így történne, akkor a robotok gondoskodnak az aznapi programotokról. Mire kész vagytok én is itt leszek. Este minden nap megengedhettek magatoknak egy kis szórakozást. Mindenkinek jár kerek tíz perc, amelyet úgy használ ki, ahogy tetszik. Minden egyéb időtöket én osztom be. Értve vagyok?

- Igen. - mondták az újoncok.

- Nem értettem tisztán.

- Igen. - mondták ismét.

- Újak vagytok, ezért nem tudjátok, a helyes válasz: Igen uram. Kórusban, egyszerre, hallhatóan.

- Igen uram. - kiabálták egyszerre az újoncok.

- Negyven kilométer vár rátok, aki késik annak nincs vacsora, aki időben visszaér az még az én kihűlt maradékomat megkapja. Ma birkacombot eszem főtt krumplival. Azt ajánlom igyekezzetek.