Csendesen surran a hajnali derengésben, arca árnyékot vet lámpája fényében. Vállán a bagoly sejtelmesen huhog, körülöttük az eső érdesen zuhog, amint haladnak a sötét utcán, levágva néhány sarkot kurtán, fel-felfigyel az egér a sarokban, sokan várják otthon az éhes alomban. Kiérve hirtelen egy széles térre, a nap húzza őket gyorsan félre. 'Hova mentek szentem, én kicsiny lelkem?' 'Az emberek gyorsan felejtenek, engem már fel sem ismernek. El kell mondanom nekik megint, kik élnek az éjben idekint.' 'Hallgass most csitulj lelkem, hát nem látod hogy már felkeltem?' Nyújtózik a nap, ébred a reggel, s az éji alak felszáll a köddel.