Sötét éjen, hideg éjen, kies, álmos törpetélen, magasra röppen az apró porhó, messze rikolt az öreg holló. Elzengi a jégnek dalát, ahogy tollán a hideg foga rág. Köd száll alá a réten, felfalja csaknem egészben, s lakói csendben, halkan, összebújnak odúikban. Odafent a hegyoldalban denevérek lógnak sorban. Mélységes-mély barlangjukban, kong az űr a pocakjukban. A hegy ormán kopasz rendben, a keselyűk várnak csendben. A rókalyukban nincs vacsora így összebújt a sok kis koma. Csirkecsontról álmodik mind, közben a hold álmokat hint, járja hosszú útját szegény, nem mondom, derék legény. Messze röppen már a holló, szállingózik a friss porhó...