Mesék a végtelenről

Elfeledett történetek

Elfeledett történetek

A könyvtár

2016. július 31. - Forteller

"Keresésetek csupán részeredményt hozhat, hiszen a valós adatokat máshova helyeztük, pontosan az idővel felbukkanó külső behatolók miatt. Amennyiben a Homo még létezik, vagy hatalmas szerencséje volt, vagy képes volt egy magasabb szintre lépni és valamilyen mértékben összetartani. Ez utóbbit számításaink valószínűbbnek vélik. A faj kipusztulása rövid távon továbbra is problémát jelent, de reményeink szerint az elkövetkező milleniumban az alany képes lesz felszámolni a természetfelettibe vetett téveszméit és elméje kapacitásának nagyobb hányadával egyre magasabb szinten fog közelíteni az őt körülvevő világhoz. Keresésetek nem hiábavaló, de a válasz máshol rejtőzik." - Jin már vagy századszorra olvasta el a szöveget, amelyet a fordítói már megannyi lehetséges formában elküldtek neki. Nem lehet hogy csak ennyi legyen. Nem lehet ennyivel vége. Valahol a sorok között kell lennie a válasznak, hogy hol is van a valódi könyvtár. Ez az egyetlen apró gépezet semmi másra nem volt jó, minthogy megtalálásának pillanatában a tökéletes gömb külső szinte leolvadt róla és a belső kék kristálymag hirtelen fényénél a levegőbe a fent olvasható szöveget írta. Természetesen nehéz lenne máshogy értelmezni ezt a szöveget, mint ami, de mi lenne, ha mégis ez a kristály lenne a könyvtár és csak félre akarnak vezetni? Persze állítólag azok a magas mindentudók már megtaláltak egy hasonló kristályt, az viszont még kommunikálni is képes volt.

Jin Xin Hui kutató volt. Már gyermekkora óta biztos volt benne, hogy tudja mit keres. Megfelelő háttérrel rendelkező család sarjaként nem kellett a pénz miatt aggódnia. A hírnév pedig egyáltalán nem érdekelte. Kiadott már megannyi könyvet az evolúciókutatásról és a szent szövegeket is újraértelmezte egyenként. A megoldás mindig ugyanaz volt. Az embereket nem a természetes evolúció hanem igazán átvitt értelemben tényleg egy isten teremtette. Persze az "isten" egy relatív fogalom, hiszen mindig azt tekintjük isteninek, amit nem értünk, vagy ami a mi tudati és érzéki síkunk felett áll. Ő legalábbis így fogalmazta meg egyik könyvében az ember feletti fogalmát. Szóval amikor ő istenekről beszélt a könyveiben, nem másról mesélt, mint idegen civilizáció(k)ról - mert nem is igazán tudjuk hány volt - akik végtére is megteremtették az embert. A teremtés ebben az esetben nem mást jelent, mint génmanipulációt, mesterséges mutációt és ezáltal mesterséges evolúciót. Túl sokan nem hittek még mindig ebben, ezért is volt olyan fontos, hogy azok a mindentudó lények elpusztították három vallás központját is. Ha az emberek nem hisznek a vallásban, nincs más lehetőségük, mint a tudomány felé fordulni. Bár ez egyelőre elég gyenge lábakon álló feltételezés volt, de ki tudja.

Az asztal felett elhúzta a kezét, mintha intett volna valakinek. Erre felbukkant egy hologram billentyűzet mindenféle érdekesebbnél érdekesebb ábrával, amit természetesen ő mind ismert. Megnyomott egy kombinációt a kései képírásra hasonlító klaviatúrán, mire felbukkant előtte egy idős férfi hologramja.

- Hogy állnak a kereséssel? - kérdezte az öregtől.

- Lassan haladunk és még nem tudunk semmi biztosat. De úgy hallottuk, Ön talált egyet, hátha az segítségünkre lehet. Végtére is mind ugyanazt keressük. - válaszolta mosolyogva az öreg.

- Végtére is igen. De én jobban szeretem egyedül folytatni a kutatást.

- Bizonyára ezért alkalmaz több száz tudóst, szakértőt és kétkezi munkást. - ismét az a mosoly.

- A mosolya már-már kétségbeejtő. Miért is ne használhatnám mások segítségét, hiszen jól megfizetem őket.

- Igen, de a babérokat mégis maga aratja le.

- Ez a pénz kiváltsága.

- Tud róla, hogy ha megtaláljuk a könyvtárat, néhány év múlva nem lesz szükség az elméleteire?

- Akkor legalább biztosak leszünk a tényekben, nem csak találgatni fogunk kétes teóriák alapján.

- Mondja csak. Hisz ön istenben?

- Miféle kérdés ez?

- Ne nevessen ki, azt hiszem ez a kérdés vezet el bennünket a válaszhoz. Ez a kérdés mutatja meg az utat a könyvtárhoz. És mi már jó nyomon vagyunk. Alá szolgája. - még megvillantotta azt a csúf mindentudó mosolyát, majd megszakadt a kapcsolat.

Ezt meg hogyan értse? Hogyan jutottak közelebb a megoldáshoz? A kémei nem jelentettek semmit. És mi ez az alá szolgája? A fene egye meg az egészet. Hamarabb kell megtalálnia a megoldást, mint ezeknek a féleszűeknek, hátha akkor végre levakarhatja azt a mosolyt erről az öregre tetovált bolondról.

Újra megmozdította a kezét és ismét megjelent a billentyűzet. Néhány jel lenyomása után felbukkant egy fiatal nő fekete ruhában.

- Jutottak már valamire?

- Még dolgozunk. Rengeteg információt kell feldolgozni.

- Igyekezzenek. Használják a gépeket.

- Tudja hogy azok nem elég komplexek hasonló munkák végrehajtására.

- Akkor használják az AI-t.

- Megőrült? Azt betiltották.

- Nem érdekel. Hisz ön istenben?

- Milyen kérdés ez?

- Találjon rá választ minél hamarabb. - ezzel megszakította a vonalat.

A bejegyzés trackback címe:

https://elfeledetttortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr148926176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása