A Sagittarius felé tartó út eseménytelenül zajlott. A kiképző halála ugyan megviselte a fiatalokat, ám a hazatérés öröme sokkal erőteljesebbnek bizonyult. A robotok végigkísérték őket az úton, és állítólag velük is maradnak mostantól örökre. Egyrészt felügyelik majd, hogy ne kotyogjanak el semmit, másrészt pedig vigyáznak rájuk. Bár ez utóbbinak a Sagittariuson nem lesz sok értelme, hiszen ott nem érheti őket semmi.

A hajó csendesen suhant az űr végtelenjében és a bolygó körüli pályára érve már fel is küldtek egy szállítót, hogy hazavigye az ifjoncokat. Még mielőtt hazaértek volna a szállító fedélzetén kitüntette őket a Sagittariusi erők egy megbízottja és meginvitálta néhányukat, hogy vegyenek részt a friss újoncok kiképzésén, így esetleg akár katonai pályán is elindulhatnak. Kevesen mondtak igent.

Hazaérkezés után az ajtóban senki nem várta hősünket. Mormota ugatása sehol sem hallatszott. Az ajtóhoz érve a retinaleolvasó azonnal működésbe lépett és az ajtó máris kinyílt és ő belépett. Amint az ajtó becsukódott azonnal ledobta a táskáját és a kanapéra dobta magát. Rég óta várta már ezt. Nem volt távol túl sokáig, de ez akkor is jól esett. Az otthon mégiscsak hiányzott.

Az apja éppen lesétált a lépcsőn, egyenesen a kanapéhoz ment, ahol a fia ült. A robot hirtelen elé állt és a fiú csak ekkor vette észre, hogy apja otthon van. Már szólt volna a robotnak, hogy menjen onnan, amikor az apja kezében a fegyver elsült. A robot látta a fegyvert és a célt is látta. Még éppen időben fordította a plafon felé. Azonnal lefegyverezte a férfit. Hősünk odarohant és a szokásos barna szemek helyett hosszú fekete pupillás sárga szemek néztek vissza rá. Egy magas vékony alak állt meg mögötte és kezét lassan a vállára tette.