Tegnap ellátogattunk a Földre. Apának el kellett intézni néhány papírt. Ahhoz, hogy valaki a Sagittariuson állandó polgár legyen, ahhoz először ki kell jelentkeznie előző lakhelyéről. Anyának, nem volt munkája azon a héten, amikor eljöttünk a Földről, ezért neki már akkor sikerült kijelentkeznie a földi lakcíméről. Apának és nekem ezt sajnos csak utólag lehetett elintézni. A húgom - nagy szerencséjére már a Sagittariuson született, így neki garantálták az állampolgárságot. Ő születésétől fogva Sagittariusi állandó polgár.

Míg apa az ügyeket intézte megengedte, hogy elmenjek a Könyvtárba. Már nagyon rég óta szerettem volna eljutni oda, hiszen rengeteg ősrégi írást tároltak. Állítólag igazi könyveik is vannak. Mindig szerettem az érdekes történeteket, de sajnos a legtöbb mai történet olyan egyforma, hogy meg sem éri a fáradtságot, hogy elolvassuk vagy meghallgassuk. Tele van mindegyik a jó és a gonosz harcával, sok sok háborúval, fegyverekkel, halottakkal, bosszúval és "Rómeó-Júlia effektussal". (Ez egy hivatalos elnevezés, melyet egy Napszéki tudós alkotott a régi történet után.)

Szóval elmentem a Könyvtárba. Hivatalos nevén persze Alexandria Összesített Földi Könyvtár és Elektronikus Adatbázis, de ezt túl hosszú lenne mindig kiírni. Hatalmas épület, a föld feletti része hat emelet, ennél többet ma már nem engedélyeznek, a föld alatt viszont nyolcvan további látogatható emelet és további negyven csak robotoknak és kutatóknak fenntartott raktár. Ott állítólag még tekercsek is vannak.

A központi kiszolgáló pultnál húsz automata és harminc robot várakozott. Mivel nem is tudtam mit keressek, ezért az egyik robothoz mentem. Ezeket a robotokat kifejezetten emberszerűre tervezték, de nem kaptak szilikon-bőr borítást, hiszen a földi emberek nem igazán kedvelték így sem a robotokat. Erről már rengeteget olvastam I.A. írásaiban. Nekem viszont valahogy soha nem okoztak gondot. Kifejezetten szerettem, hogy ők nem tartanak szünetet, mindig mindent tudnak és teljesen mindegy hogyan szólítom meg őket, mindig segítőkészek és kedvesek. A robot akihez odamentem, David névre hallgatott és amint közelebb értem máris felém fordult és halványan elmosolyodva megkérdezte:

- Üdvözlöm a Könyvtárban. Miben lehetek szolgálatára? - a programozók itt is jó munkát végeztek, hiszen a hangja is kellemesen mély és nyugodt volt.

- Régi történeteket keresek, olyanokat, amik teljesen különböznek a mai filmektől és animációktól és könyvektől.

- Milyen típusú könyveket keressek? - kérdezte ismét udvariasan.

- Ne túl régieket, mondjuk húsz-huszonegyedik századiakat. Ne legyenek túl klisés történetek, se krimi, se háború nem érdekel.

- Legyenek esetleg misztikus történetek?

- Azok milyenek? Rövid választ kérek.

- Általában mindennapi cselekményeket elmagyarázó, természetfeletti jelenségeket felsorakoztató történetek.

- Érdekesnek hangzik. Mutasd.

- Az adatbázisban huszonhatezer-kétszázhatvanhat történetet találtam. Szűkítsünk?

- Igen. Legyenek benne mindennapi átlagemberek, semmi magas rangú vagy gazdag ember.

- Hatszáz történetet sikerült kizárnunk.

- Akkor kérek harminc véletlenül választott történetet.

- Egy pillanat. - mondta. Majd kivett egy book-ot a pult alól, bepötyögött néhány adatot és máris a felém nyújtotta. Elvettem és megköszöntem. - A bookokat leadhatja az űrkikötőben, vagy bármely hivatalos intézményben. Nem kell közvetlenül hozzánk visszahoznia. Kirendeltségeink vannak a külső bolygókon és a nagyobb kisbolygókon is. A teljes jegyzéket megtalálja a book adatbázisában. Ha bármilyen más történetet szeretne, a teljes adatbázis elérhető a bookról. - bólintottam, majd sarkon fordultam és elindultam. Apa pedig a bejáratnál várt. Elraktam a bookot és mentünk is az űrkikötőbe. Mindent sikerült elintéznie.

Este már otthon is vacsoráztunk. Apa éppen azt mesélte, hogy találkozott az egyik kollégájával, aki nem akarta megismerni. Mikor aztán mégis, akkor meg annyit mondott, hogy apa sznob lett és felveti a pénz. Máskülönben nem utazgathatna csak így vissza a Földre. Apa erre állítólag csak annyit mondott, hogy ha lett volna mersze és bátorsága, akkor most a volt kollégája is lehetne a helyünkben.

Sajnos ez a téma engem nem igazán kötött le, de eszembe jutott, hogy a szobámban van a földi book. Elpakoltam magam után, és felszaladtam. Lefeküdtem az ágyamra és elindítottam a könyvet. Az első történetet azonnal megnyitottam és olvasni kezdtem, a címe "A körtefa" volt:

"Élt egyszer egy öreg paraszt ember a kies vidék közepén. Aprócska parasztházában éldegélt feleségével és nyolc gyermekével. Az öreg még régen kapott egy utazótól egy mennyei ízű körtét. Az utazó ezzel köszönte meg a vendéglátást és az ételt, amit a paraszttól és feleségétől kapott. A paraszt először csak morgott magában, miféle dolog az, hogy egy idegen szállást kér és csupán egy körtével köszöni meg. Aznap azonban a paraszt és felesége, ekkor még nem voltak gyermekeik, felszeletelték a körtét és ebéd után a tornácon ücsörögve megfalatozták. A körte olyan finom volt és olyan gyorsan elfogyott, hogy a parasztember nagyon elszomorodott. A tányéron már csak a körte csutkája és a magok maradtak. Elhatározta hát, hogy elülteti a magokat és bizony felneveli a saját körtefáját.

A magok közül sajnos csak egy kelt ki, a felesége azt mondta, hogy a többi biztosan lefelé nő és előbb gyökeret növeszt, csak aztán nő törzse. A paraszt kinevette. Ezután minden délután a tornácon ücsörgött két pulijával és várta, hogy a körtefácska végre körtéket teremjen. Húsz évig ücsörgött így minden délután a tornácon. A húsz év alatt megszületett mind a nyolc gyermeke és megöregedtek a pulik is. Legidősebb fia minden nap noszogatta, hogy bizony ezen a fán soha nem lesz egy körte sem és bizony okosabban is eltölthetné délutánjait az öreg, minthogy a gyümölcsökre vár. De az öreg mindig csak annyit mondott: "Ez csodakörtefa fiam, erre megéri várni."

Mikor a család éppen a földeken dolgozott, az öreg pedig a tornácon ücsörgött egyszer csak hatalmas rikkantás hallatszott. Mindenki rohant a házhoz, azt hitték az öreg elesett és összetörte magát. Ám az öreg már a körtefán volt, éppen a legfelsőbb ág felé nyújtózkodott mikor odaértek. Szólongatták, de az öreg csak akkor jött le, mikor a legfelsőbb ágról leszedett valamit. Mikor leért előkapta bicskáját és felvágta a gyümölcsöt. Adott a körtéből minden gyerekének és feleségének is. Magának csak egy apró darabot hagyott. A csodakörte annyira ízlett mindenkinek, hogy ők is a fát lesték, hátha termett rajta máshol is egy gyümölcs.

Ám a fa csak egyetlen körtét termett. Estig ültek a fa alatt és vártak. De este mind elmentek aludni, kivéve az öreget, aki a fa törzsének háttal ült és pipázgatott. A sötétben csak az izzó dohány látszott és az öreg halványan megvilágított ráncai.

Másnap reggel arra ébredt a család, hogy az öreg kurjongatva rohangál a fa körül. Azt hitték megbolondult, de mikor jobban megnézték a fát, kiderült, hogy az háromszor akkorára nőtt az éjszaka, mint azelőtt volt és telis-tele volt gyümölcsökkel. Attól fogva az öreg parasztnak és családjának nem volt többet gondja az étellel. Minden nap körtét ettek és minden hétvégén körtét árultak a piacon."

A történet rövid volt és furcsa. Nem olvastam azelőtt ilyet. A legjobb ebben a történetben az volt, hogy az ismeretlen szavakhoz mindhez volt magyarázat. Így például a "paraszt" vagy a "tornác" kifejezésekhez is. Talán a többi történet érdekesebb lesz.