Sok időm sajnos megint nincs, de ez lassan teljesen megszokottá válik. Mióta a Haynau fedélzetén elhagytuk a Sagittarius-rendszert a kiképzővel csak futólag találkoztunk. Úgy tűnik rögzített egy pár felvételt a robotok memóriájába, vagy ezeket folyamatosan küldözgeti nekik, mert minden fontosabb eseménynél kapunk újabb eligazítást a robotoktól. Persze ezt csak este kapjuk meg, amikor az aznapi szolgálati időnk lejár. A többiekkel nem találkoztam tegnap óta. Ez a hajó hatalmas és leginkább csak ebédidőben találkozhatunk. Sokan már ekkor sem ülnek oda hozzánk, mert cikinek tartják, hogy nem a saját csapatukkal vannak. Hogy ebben mi a ciki, mikor valaki újonc, azt nem igazán értem. Néhányan úgy fenn hordják az orrukat, csak mert a hídon teljesíthetnek szolgálatot, gyakran meg is alázzák azokat, akik a gépházban vagy a szerelőaknákban dolgoznak, pedig a kapitány minden alkalmat megragad rá, hogy összetartsa a legénységet. Tegnap egy szerelőaknában találkoztam vele, nem is ismertem fel a kosztól. Úgy beszélt velem, mint egy karbantartó a másikkal. Mikor a felettesem elmondta kicsoda, nem tudtam hogyan legyek láthatatlan. De megnyugtatott, hogy ez mindennapos, a kapitány mindenből kiveszi a részét. Ráadásul azt is mondta, hogy ne érezzem magam csinovnyiknak, bár ezt nem igazán értettem.

A Földhöz holnap érkezünk. Elég vegyes érzések keringenek bennem. Nem igazán szeretnék visszamenni, ráadásul nem egy hadihajó fedélzetén. Mindazonáltal ott vannak a régi ismerőseim - barátnak már nem nevezném őket - akiket nem szeretnék bántani. Sokan kérdezik, hogy nem rossz érzés-e a visszatérés. De mindig azt mondom, hogy én már sagittariusi polgár vagyok. Valahol úgy érzem, hogy ez nem teljesen igaz, valahol azt érzem, hogy ez egy hazugság. Mintha ott hagytam volna a Földet. Ott születtem és ott is éltem egy darabig. A nagyszüleim még mindig ott vannak. Mi lesz ha le kell bombáznunk a bolygót? Képes leszek ebben segíteni? Állítólag a hajó tele van fegyverekkel. Ez bizonyára igaz lehet, hiszen ha nem lenne hatalmas rakományunk, akkor mindenkinek egy lakásnyi kabinja lenne, ezzel szemben most hárman osztozunk egy apró szobán. Kezdem nagyon unni ezt az összezártságot. Szívesen mennék haza, a Sagittariusra, a kietlen mezőkre, Mormotához, a családomhoz. Ehelyett egy hadihajó fedélzetén száguldok a Föld felé...

Az egyetlen jó dolog, ami történt, hogy a robotom kedvesebbnek tűnik. Mióta a kiképző az irányítás nagy részét átadta nekünk, a robotok nem annyira agresszívek. Persze ez lehet, hogy csak azért tűnik így, mert a szemvilágításukat majdnem mindannyian átállítottuk, így a szigorú és félelmetes vörös helyett enyhe kék vagy zöld fénnyel világítanak. Ráadásul néha a napi feladatok elvégzésében is segítenek. Lassan mennem kell, mert megkapjuk az esti eligazítást. A hajón mindenki egyre nyugtalanabb. A földi blokád hajóira ma délelőtt kilőttek még egy rakétát, de szerencsére senki nem sérült meg. A rakétát úgy tűnik az eltörölt város helyéről lőtték ki, ez viszont arra enged következtetni, hogy a paradicsommezők alatt rakétasilók épültek. Ha ez igaz, akkor a Föld valami sokkal nagyobbra készül, mintsem néhány szent hely elpusztítása. Ha igaz, hogy az eddigi támadások, beleértve a nanorobotokat is a Földről indultak, akkor nem értem miért nem támadta meg még senki. Mert eddig egyetlen támadás sem érte sem a Földet, sem a gyűrűt.

Nagyon kíváncsi lennék, mit írnak a hírekben. Apa ha ezt olvassátok, kérlek küldjetek valami infót, az is jó, ha egy videót, vagy egy levelet küldötök. Rég nem hallottam semmit rólatok. Most mennem kell. 2-es újonc kilép.